Mestereim

Shifu Duan Zhichao  

Duan Zichao

 Az 1976. október 13-án született kínai mester 1985-ben alig kilenc esztendősen kezdte el a harcművészet tanulását. Két évvel később már részt vett a tartományi versenyeken, s 1987 és 1996 között több mint 60 arany-, 30 ezüst- és 10 bronzérmet szerzett. Közben az országos bajnokságokon, versenyeken is bizonyította rendkívüli képességét, felkészültségét. 1989-től 2002-ig több mint 40 arany-, 30 ezüst- és 30 bronzérmet nyert a kung-fu (wushu) őshazájában. 1987-1990 között Kína Shan Dong tartományi wushu csapatának versenyzőjeként gyűjtötte az érmeket. Eredményeire, tudására 1990-ben Kína He Nan tartományi wushu szövetségének vezetője is felfigyelt, s elkérte őt a Shaolin Templom vezetésétől, hogy a tartományi és a kínai válogatottat erősítse a továbbiakban. Õ azonban nem lelkesedett a nagy megtiszteltetést jelentő lehetőségért. Nem akarta elhagyni a Shaolin falut, ahol szinte családtagnak érezte magát a szerzetesek közösségében. A tartományi szövetség vezetője azonban ekkor feltette neki a nagy kérdést: “A hazád, vagy te vagy a fontosabb? A Kínai Népköztársaságnak szüksége van egy ilyen jó versenyzőre.” Erre már csak igennel lehetett válaszolni. Így lett a He Nan tartományi wushu csapat, 1997-től pedig a kínai válogatott keret versenyzője egészen 2002-ig. Ez persze nem jelentett, hogy teljesen hátat kellett volna fordítania az iskolájának, a Shaolin Templomnak.

1990-től 1993-ig Kína Song Shan Shaolin Templom wushu iskolája harci papjainak csapatát is erősítette, s 1993-ban a “Kínai Nemzetközi Shaolin Wushu” elnevezésű ünnepen megkapta a “Wushu Bölcs” nevet.

1996-tól Kína Song Shan Shaolin Templom Chan eredetű wushu iskola főedzője, 1997-től pedig Kína Shan Dong Tartomány Song Jiang wushu iskola (mely eddig a legnagyobb és legjobb Kínában) főedzőjeként tevékenykedett.

1997-ben részt vett a nyolcadik, majd 2001-ben a kilencedik országos wushu bajnokságon, melyek végén eredményei elismeréseként a He Nan tartomány sportminisztériuma mindkétszer kitüntette és a Li Gong nevet adományozták neki.

A versenyzés, a tanítványok felkészítése mellett komoly gondot fordított önmaga képzésére is. 1997 júniusában elvégezte a Kínai Zheng Zhou Sport Egyetemet, 1998 októberében pedig megkezdte tanulmányait a Kínai Guang Zhou Sport Egyetemen, melyet 2002 júniusában, közvetlenül Magyarországra érkezése előtt fejezett be, s ahol baccalaureatusi fokozatot kapott. Sportolói teljesítményeiért, a kínai válogatottban elért sikereiért a Kínai Wushu Szövetségtől kiérdemelte a “Wu Ying Ji” (hős harcos) fokozatot is, mely ott a legmagasabb sportolói rangot jelenti.

A kínai wushu csapattal több, mint húsz országban népszerűsítette a wushut, igyekezett minél több támogatót megnyerni a sportág olimpiai programba történő felvétele érdekében, s ezek során még a NOB elnökével folytatott tárgyaláson is részt vett. A wushu és a taijiquan magyarországi gyakorlói nagyon sokat nyertek azzal, hogy Duan Zhi-chao elfogadta a meghívásukat, s itteni tevékenysége minden bizonnyal az eddigieknél is komolyabb nemzetközi sikerek elérésére teszi képessé őket.


Shifu Han Kuiyuan

Han Kuiyuan

A Chen Shi Tai Ji Quan 19.generációs mestere,
a Pekingi Wushu Szövetség Chen Shi Tai Ji Quan Kutatóintézetének tagja,
a Xinyi Hunyuan Qigong 2. generációs mestere és
a Pekingi Chen Shi Tai Ji Quan Edzőpark vezetőedzője.


Shifu Darab Ferenc

Shifu Darab Ferenc

Wudang, Chen és Shaolin stílusú taichi, chikung és kung-fu nagymester.
Tudását itthon a legjobb mesterektől, illetve a kínai Wudang Taoista Kung Fu Akadémián (Zi Xiao Templom) szerezte.


Shibo Mantak Chia

mantak

Taoista nagymester

Universal Healing Tao System and Qigong rendszer vezető mestere.

A Tao egyetemes rendszerét könyvekbe foglaló szerző.

A taoista gyakorlatokat nemzetközi workshopok keretén belül oktatja.

Sok könyve és oktató videója jelent meg, ahol elmagyarázza kapcsolódásunkat az Univerzumhoz, meditációival segíti a mély és helyes légzés elsajátítását illetve energiáink rákapcsolódását az univerzális energiákra. 

 

Belépés